Minden lecke elején találsz egy gondolati térképet, amely azt a célt szolgálja, hogy a diákok már meglévő ismereteit aktiváljuk. A gondolati térképet képernyő képként el is mentheted, majd a téma végén ismétlésként újra elkészíthetitek és összehasonlíthatjátok, hogy milyen új dolgokat tanultak meg a tanulók a leckéből. Ez akár lehet a számonkérés előtti házi feladat is.
A tananyag szövegének feldolgozását segítik a vizsgaszerű kérdések. Történhet párokban, csoportokban, ami után az eredményeket közösen megbeszélitek. A teljes szöveg elolvasását házi feladatnak javasoljuk. Látni fogod, hogy az ismeretlen szavak megértését szótárfunkció segíti. A zölddel szedett szavak magyar megfelelői azonnal megjelennek a szövegben.
Külön feladatcsoportot szenteltünk ennek a résznek, melynek keretében digitális gyakorlatok segítik a szókincs elsajátítását. Egy részét érdemes órán elvégezni, a többi az otthoni gyakorlást szolgálja.
Választhatsz a tematikus és az interaktív feladatok közül egyaránt. Sok helyen megoldókulcsot is adunk. Valószínűleg az összes gyakorlat nem fér bele az órai keretekbe, de a többi lehet szintén házi vagy szorgalmi feladat. Ebben a részben a hangsúly azon van, hogy a szövegben található információkat elmélyítsük, kiegészítsük. Ennek érdekében olyan feladatokat állítottunk össze, ahol saját kutatást kell végezni, adatokat elemezni, illetve egyéb forrásokból plusz információt megszerezni és összefoglalni.
A lecke témájával kapcsolatos projektfeladatok igyekeznek a megszerzett ismereteket hétköznapi helyzetekre adaptálni. Legtöbbször párban vagy csoportban elvégzendő feladatokról van szó.
Ahogy azt a bevezetésnél javasoltuk, használhatod a gondolati térképet összefoglalásra. A vizsgaszerű kérdések digitalizált, randomizált változata pedig alkalmas akár a szóbeli, akár az írásbeli számonkérésre.
Fontos:
Nem minden esetben cél a szöveg szó szerinti visszaadása, főleg az adatok esetében nem. Sokkal inkább fontos, hogy a tanulók a témához kapcsolódó szókincs ismeretében önállóan, gondolkodva, saját véleményüket kifejtve legyenek képesek az egyes témákról összefüggően 10 percet beszélni. Szeretnénk, ha elsajátítanák annak képességét, hogy maguk találjanak, dolgozzanak fel és értékeljenek forrásokat, kiemeljék és összefoglalják a lényeget, felismerjék az összefüggéseket. A megszerzett információkat pedig rendszerezve, logikusan felépítve tudják előadni.
Óraszám |
Téma |
Tananyag |
1 |
Köznyelv és dialektusok a célnyelvi országokban |
Bevezetés, szövegfeldolgozás |
2 |
Köznyelv és dialektusok a célnyelvi országokban |
Szókincsfejlesztés, tematikus feladatok |
3 |
Köznyelv és dialektusok a célnyelvi országokban |
Projektfeladatok, interaktív gyakorlatok |
4 |
Köznyelv és dialektusok a célnyelvi országokban |
Ismétlés, számonkérés |
5 |
A célnyelvi országok fekvése, tájegységei |
Bevezetés, szövegfeldolgozás |
6 |
A célnyelvi országok fekvése, tájegységei |
Szókincsfejlesztés |
7 |
A célnyelvi országok fekvése, tájegységei |
Tematikus feladatok, interaktív gyakorlatok |
8 |
A célnyelvi országok fekvése, tájegységei |
Projektfeladatok |
9 |
A célnyelvi országok fekvése, tájegységei |
Ismétlés, számonkérés |
10 |
Éghajlat és élővilág |
Bevezetés, szövegfeldolgozás |
11 |
Éghajlat és élővilág |
Szókincsfejlesztés |
12 |
Éghajlat és élővilág |
Tematikus feladatok, interaktív gyakorlatok |
13 |
Éghajlat és élővilág |
Projektfeladatok |
14 |
Éghajlat és élővilág |
Ismétlés, számonkérés |
15 |
A célnyelvi országok geopolitikai helyzete |
Bevezetés, szövegfeldolgozás |
16 |
A célnyelvi országok geopolitikai helyzete |
Szókincsfejlesztés, tematikus feladatok |
17 |
A célnyelvi országok geopolitikai helyzete |
Projektfeladatok, interaktív gyakorlatok |
18 |
A célnyelvi országok geopolitikai helyzete |
Ismétlés, számonkérés |
19 |
Közlekedés a célnyelvi országokban |
Bevezetés, szövegfeldolgozás |
20 |
Közlekedés a célnyelvi országokban |
Szókincsfejlesztés |
21 |
Közlekedés a célnyelvi országokban |
Tematikus feladatok, interaktív gyakorlatok |
22 |
Közlekedés a célnyelvi országokban |
Projektfeladatok |
23 |
Közlekedés a célnyelvi országokban |
Ismétlés, számonkérés |
24 |
A célnyelvi országok idegenforgalma |
Bevezetés, szövegfeldolgozás |
25 |
A célnyelvi országok idegenforgalma |
Szókincsfejlesztés |
26 |
A célnyelvi országok idegenforgalma |
Tematikus feladatok, interaktív gyakorlatok |
27 |
A célnyelvi országok idegenforgalma |
Projektfeladatok |
28 |
A célnyelvi országok idegenforgalma |
Ismétlés, számonkérés |
29 |
Turisztikai nevezetességek a célnyelvi országokban |
Bevezetés, szövegfeldolgozás |
30 |
Turisztikai nevezetességek a célnyelvi országokban |
Szókincsfejlesztés |
31 |
Turisztikai nevezetességek a célnyelvi országokban |
Tematikus feladatok, interaktív gyakorlatok |
32 |
Turisztikai nevezetességek a célnyelvi országokban |
Projektfeladatok |
33 |
Turisztikai nevezetességek a célnyelvi országokban |
Ismétlés, számonkérés |
34 |
Összefoglalás, ismétlés |
|
35 |
Összefoglalás, ismétlés |
|
36 |
Összefoglalás, ismétlés |
|
Óraszám |
Téma |
Tananyag |
1 |
A vallás és az egyházak szerepe a célnyelvi országokban |

Közösségi szolgálat |

Család |
Bevezetés, szövegfeldolgozás |
12 |
Család |
Szókincsfejlesztés |
13 |
Család |
Tematikus feladatok, interaktív gyakorlatok |
14 |
Család |
Projektfeladatok |
15 |
Család |
Ismétlés, számonkérés |
16 |
Családi ünnepek |

Oktatás |
Bevezetés, szövegfeldolgozás |
22 |
Oktatás |
Szókincsfejlesztés |
23 |
Oktatás |
Tematikus feladatok, interaktív gyakorlatok |
24 |
Oktatás |
Projektfeladatok |
25 |
Oktatás |
Ismétlés, számonkérés |
26 |
Szabadidő eltöltése |

Sport |

A célnyelvi országok társadalmi berendezkedése |
Bevezetés, szövegfeldolgozás |
2 |
A célnyelvi országok társadalmi berendezkedése |
Szókincsfejlesztés |
3 |
A célnyelvi országok társadalmi berendezkedése |
Tematikus feladatok |
4 |
A célnyelvi országok társadalmi berendezkedése |
Interaktív gyakorlatok |
5 |
A célnyelvi országok társadalmi berendezkedése |
Projektfeladatok |
6 |
A célnyelvi országok társadalmi berendezkedése |
Ismétlés, számonkérés |
7 |
Nemzetiségek, ki- és bevándorlók |

Munkavállalás |
Bevezetés, szövegfeldolgozás |
13 |
Munkavállalás |
Szókincsfejlesztés |
14 |
Munkavállalás |
Tematikus feladatok |
15 |
Munkavállalás |
Interaktív gyakorlatok |
16 |
Munkavállalás |
Projektfeladatok |
17 |
Munkavállalás |
Ismétlés, számonkérés |
18 |
Közigazgatási régiók, államforma, politikai adatok, intézményrendszer |

Civil társadalom |
Bevezetés, szövegfeldolgozás |
24 |
Civil társadalom |
Szókincsfejlesztés |
25 |
Civil társadalom |
Tematikus feladatok |
26 |
Civil társadalom |
Interaktív gyakorlatok |
27 |
Civil társadalom |
Projektfeladatok |
28 |
Civil társadalom |
Ismétlés, számonkérés |
29 |
A gazdaság főbb jellemzői |
Bevezetés, szövegfeldolgozás |
30 |
A gazdaság főbb jellemzői |
Szókincsfejlesztés |
31 |
A gazdaság főbb jellemzői |
Tematikus feladatok |
32 |
A gazdaság főbb jellemzői |
Interaktív gyakorlatok |
33 |
A gazdaság főbb jellemzői |
Projektfeladatok |
34 |
A gazdaság főbb jellemzői |
Ismétlés, számonkérés |
35 |
Pénzügyi ismeretek |
Bevezetés, szövegfeldolgozás |
36 |
Pénzügyi ismeretek |
Szókincsfejlesztés |
37 |
Pénzügyi ismeretek |
Tematikus feladatok |
38 |
Pénzügyi ismeretek |
Interaktív gyakorlatok |
39 |
Pénzügyi ismeretek |
Projektfeladatok |
40 |
Pénzügyi ismeretek |
Ismétlés, számonkérés |
41 |
Biogazdálkodás |
Bevezetés, szövegfeldolgozás |
42 |
Biogazdálkodás |
Szókincsfejlesztés |
43 |
Biogazdálkodás |
Tematikus feladatok |
44 |
Biogazdálkodás |
Projektfeladatok |
45 |
Biogazdálkodás |
Ismétlés, számonkérés |
46 |
Éghajlatváltozás |
Bevezetés, szövegfeldolgozás |
47 |
Éghajlatváltozás |
Szókincsfejlesztés |
48 |
Éghajlatváltozás |
Tematikus feladatok, interaktív gyakorlatok |
49 |
Éghajlatváltozás |
Projektfeladatok |
50 |
Éghajlatváltozás |
Ismétlés, számonkérés |
51 |
Környezeti problémák |
Bevezetés, szövegfeldolgozás |
52 |
Környezeti problémák |
Szókincsfejlesztés |
53 |
Környezeti problémák |
Tematikus feladatok, interaktív gyakorlatok |
54 |
Környezeti problémák |
Projektfeladatok |
55 |
Környezeti problémák |
Ismétlés, számonkérés |
56 |
Energiaforrások |
Bevezetés, szövegfeldolgozás |
57 |
Energiaforrások |
Szókincsfejlesztés |
58 |
Energiaforrások |
Tematikus feladatok, interaktív gyakorlatok |
59 |
Energiaforrások |
Projektfeladatok |
60 |
Energiaforrások |
Ismétlés, számonkérés |
61 |
Természetvédelem, felelős tájgazdálkodás |
Bevezetés, szövegfeldolgozás |
62 |
Természetvédelem, felelős tájgazdálkodás |
Szókincsfejlesztés |
63 |
Természetvédelem, felelős tájgazdálkodás |
Tematikus feladatok, interaktív gyakorlatok |
64 |
Természetvédelem, felelős tájgazdálkodás |
Projektfeladatok |
65 |
Természetvédelem, felelős tájgazdálkodás |
Ismétlés, számonkérés |
66 |
Egyéni és társadalmi felelősségvállalás |
Bevezetés, szövegfeldolgozás |
67 |
Egyéni és társadalmi felelősségvállalás |
Szókincsfejlesztés |
68 |
Egyéni és társadalmi felelősségvállalás |
Tematikus feladatok, interaktív gyakorlatok |
69 |
Egyéni és társadalmi felelősségvállalás |
Projektfeladatok |
70 |
Egyéni és társadalmi felelősségvállalás |
Ismétlés, számonkérés |
71 |
Összefoglalás, ismétlés |
|
72 |
Összefoglalás, ismétlés |
|
Óraszám |
Téma |
Tananyag |
1 |
A célnyelviország/ok és Magyarország kapcsolata, aktuális jelenségek |
Bevezetés, szövegfeldolgozás |
2 |
A célnyelviország/ok és Magyarország kapcsolata, aktuális jelenségek |
Szókincsfejlesztés |
3 |
A célnyelviország/ok és Magyarország kapcsolata, aktuális jelenségek |
Tematikus feladatok, interaktív gyakorlatok |
4 |
A célnyelviország/ok és Magyarország kapcsolata, aktuális jelenségek |
Projektfeladatok |
5 |
A célnyelviország/ok és Magyarország kapcsolata, aktuális jelenségek |
Ismétlés, számonkérés |
6 |
Tömegkommunikáció, média |
Bevezetés, szövegfeldolgozás |
7 |
Tömegkommunikáció, média |
Szókincsfejlesztés |
8 |
Tömegkommunikáció, média |
Tematikus feladatok, interaktív gyakorlatok |
9 |
Tömegkommunikáció, média |
Projektfeladatok |
10 |
Tömegkommunikáció, média |
Ismétlés, számonkérés |
11 |
Történelmi ismeretek |
Bevezetés, szövegfeldolgozás |
12 |
Történelmi ismeretek |
Szókincsfejlesztés |
13 |
Történelmi ismeretek |
Tematikus feladatok |
14 |
Történelmi ismeretek |
Interaktív gyakorlatok |
15 |
Történelmi ismeretek |
Projektfeladatok |
16 |
Történelmi ismeretek |
Ismétlés, számonkérés |
17 |
Irodalmi ismeretek |
Bevezetés, szövegfeldolgozás |
18 |
Irodalmi ismeretek |
Szókincsfejlesztés |
19 |
Irodalmi ismeretek |
Tematikus feladatok |
20 |
Irodalmi ismeretek |
Interaktív gyakorlatok |
21 |
Irodalmi ismeretek |
Projektfeladatok |
22 |
Irodalmi ismeretek |
Ismétlés, számonkérés |
23 |
Művészeti ismeretek |
Bevezetés, szövegfeldolgozás |
24 |
Művészeti ismeretek |
Szókincsfejlesztés |
25 |
Művészeti ismeretek |
Tematikus feladatok |
26 |
Művészeti ismeretek |
Interaktív gyakorlatok |
27 |
Művészeti ismeretek |
Projektfeladatok |
28 |
Művészeti ismeretek |
Ismétlés, számonkérés |
29 |
Tudományok |
Bevezetés, szövegfeldolgozás |
30 |
Tudományok |
Szókincsfejlesztés |
31 |
Tudományok |
Tematikus feladatok |
32 |
Tudományok |
Interaktív gyakorlatok |
33 |
Tudományok |
Projektfeladatok |
34 |
Tudományok |
Ismétlés, számonkérés |
35 |
Köznyelv és dialektusok a célnyelvi országokban |
Ismétlés |
36 |
A célnyelvi országok fekvése, tájegységei |
Ismétlés |
37 |
Éghajlat és élővilág |
Ismétlés |
38 |
A célnyelvi országok geopolitikai helyzete |
Ismétlés |
39 |
Közlekedés a célnyelvi országokban |
Ismétlés |
40 |
A célnyelvi országok idegenforgalma |
Ismétlés |
41 |
Turisztikai nevezetességek a célnyelvi országokban |
Ismétlés |
42 |
A vallás és az egyházak szerepe a célnyelvi országokban |
Ismétlés |
43 |
Közösségi szolgálat |
Ismétlés |
44 |
Család |
Ismétlés |
45 |
Családi ünnepek |
Ismétlés |
46 |
Oktatás |
Ismétlés |
47 |
Szabadidő eltöltése |
Ismétlés |
48 |
Sport |
Ismétlés |
49 |
A célnyelvi országok társadalmi berendezkedése |
Ismétlés |
50 |
Nemzetiségek, ki- és bevándorlók |
Ismétlés |
51 |
Munkavállalás |
Ismétlés |
52 |
Közigazgatási régiók, államforma, politikai adatok, intézményrendszer |
Ismétlés |
53 |
Civil társadalom |
Ismétlés |
54 |
A gazdaság főbb jellemzői |
Ismétlés |
55 |
Pénzügyi ismeretek |
Ismétlés |
56 |
Biogazdálkodás |
Ismétlés |
57 |
Éghajlatváltozás Környezeti problémák |
Ismétlés |
58 |
Energiaforrások |
Ismétlés |
59 |
Természetvédelem, felelős tájgazdálkodás |
Ismétlés |
60 |
Egyéni és társadalmi felelősségvállalás |
Ismétlés |